Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2010.08.16

Lóránt nem akart kockáztatni

Az egész akkor kezdődött, amikor valami véget ért, nevezetesen a spanyol másodosztály osztályozója után. Az alapszakaszt az ötödik helyen záró Burgos meseszerű története majdnem álomszerűen végződött, de csak majdnem, mert hiába vezetett a playoffban a papírformát rendre felrúgó együttes 2-1-re a Menorca ellen, a végén mégis 3-2-re kikapott, és ezzel a másodosztályban maradt. Ekkor az élvonalbeli Valladolid bejelentkezett Lóránt Péterért.

"Egyéb csapatépítési okok miatt végül nem szerződött Péter Valladolidba, és ugyan sok ajánlat, érdeklődés akadt, anyagilag megfelelő és a szakmai előmenetelt biztosító nem volt köztük. Aztán Andreu Casadevall edző hosszabbított Burgosban, és első feladatai között azt jelölte ki magának, hogy megtartsa előző évi csapatának magját, köztük öcsémet. A klub megerősödött, anyagilag stabilabbá vált, és nem titok, testvérem előnyösebb feltételek mellett írt alá, mint tavaly. A siker odacsalta a vállalkozókat az egyesülethez, amely így már a liga tehetősebbjei közé tartozik, és nyugodtan megcélozhatja a feljutást" - mondta Lóránt András, a játékos testvére és menedzsere.

Na de mit mond az érintett? A 2007-ben a 178 ezres északi városba - amelynek talán a leghíresebb látnivalója a gótikus stílusú, 88 méter magas római katolikus katedrális - érkező center maga sem gondolta, hogy négy és fél idényt lehúz. Mégis így lesz, hiszen hiába a csábítás, hiába a tervezgetés, a döntés az lett, hogy a férfiválogatott meghatározó játékosa, Lóránt Péter marad még egy évet Burgosban.

"A Valladolid külső posztra nem tudott spanyolt igazolni, így külföldit vettek, én ezáltal kikerültem a képből. Voltak még lehetőségek, más országból is kerestek, de én nem akartam másik országba menni vagy várni és kockáztatni, nem akartam az esetleg hetekig tartó bizonytalanságot, így aláírtam. Az edző kedvel, a bizalom töretlen, és mivel van önkritikám, tudom, fejlődnivalóm is akad. Nem a pénz döntött, hanem az, hogy megszerettem a várost, és nem volt annyira konkrét ajánlatom sem, amire csak bólintanom kellett volna. Előbb vagy utóbb majd összejön, és az élvonalban fogok kosarazni" - mondta Lóránt.

 

A fejlődés tetten érhető

Lóránt Péter 2007 januárjában érkezett Burgosba, s első meccse óta folyamatosan javult a játéka. Az akkor még mindig nagyon fiatal - 21 éves - légiós 16 meccsen játszott első idényében, aztán a szerepléseinek száma évről évre nőtt. Mint ahogyan a mutatói is ezzel egyenes arányban javultak, így nem csoda, hogy a nyáron már több kérője is akadt. Ha a statisztikája 2011 nyarára tovább javul, szinte kizárt, hogy ne váljon valóra a nagy álom, egy szerződés az ACB-ligába, a spanyol elsőosztályba.

 

Lóránt Péter statisztikái a Burgosban

 

Év              Mérkőzés   Pont/meccs    Lepattanó/meccs

2007          16              4.9                 2.8

2007-08     34               6.4                3.9

2008-09     36               7.9                4.0

2009-10     46               9.3                4.4

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.